11 október, 2015

Tiramisu, tojás nélkül

Nagyon ritkán készül nálam Tiramisu, de most hirtelen felindulásból történt, a Férjem munkatárasinak vitte, utószülinap alkalmából, mert mikor szülinapja volt, sajnos nem dolgozott, mert éppen kórházban volt.
El kell mondjam, hogy nagon finomra sikeredett, így biztos máskor is el fogom készíteni, ha tepsi formába készítem ennek az adagnak a dupláját kell számítani.

Hozzávalók 6 pohárhoz:
 25 dkg mascarpone vagy natúr vajkrém
   2 dl tejszín
   1 csg. vaníliás cukor
   5 dkg porcukor
   1 ampulla rumaroma vagy Amaretto (én nem szeretem, ezért inkább rum)
   kb. 1,5 dl expresso kávé lehütve
    10-15 dkg babapiskóta
Kakaó a szóráshoz

A mascarponét a cukorral és vaníliás cukorral csomómentesre kavartam a rum aroma felét belecsepegtetem, a tejszínt habbá verem és ehhez a krémhez keverem.
A rumaroma másik felét a kávéba öntöm,
A poharak aljára teszek egy-egy púpos teáskanálnyi krémet a piskótákat ketté töröm megmártom a kávéba, a krémre piskóta, megint krém majd piskóta, most maradt egy pár szem málnám és azt is beletettem, végül megint krém és ment a hütöbe 4-5 órára, tálalás elött szórtam meg kakaóval.


Jó étvágyat kíván hozzá! 


3 megjegyzés:

Arpi írta...

A piskotában van tojás.

Katica Konyhája írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Katica Konyhája írta...

Igen, de az már nem nyers tojás.
A tiramisu krémbe köztudottan kerül nyers tojás, de mivel ebben nincs ezért tojás nélküli tiramisu :)