11 április, 2013

Mézes krémes

Évek óta keresem a mézes krémes receptek között az "igazit"...
Próbálkoztam innen-onnan, aztán több receptből született, ami talán most már megmarad. Nem igazán jött be a grízes változat, de a teljesen puddingos sem, így azt találtam ki, hogy felesbe készítem el a két krémet és összekeverem, azt hiszem ez a változat lesz a mi kedvencünk.

 
 Aki már készített ilyet, tudja, hogy ezt a sütit 1 nappal korábban kell elkészíteni, hogy átpuhuljon a tészta, de nyugodtan elkészíthető 2 nappal előbb is, főleg akkor jó ez, ha kevés időnk van azon a napon, amikor szükségünk lesz a sütire, és így előre dolgozhatunk.

A krém készítésével kezdjünk, mert időbe telik míg az kihűl nekünk!

Hozzávalók a tésztához: 18 dkg porcukor
                                        2 db egész tojás
                                        6 dkg vaj vagy Rama
                                        3 evőkanál méz
                                        5 evőkanál tej (én 7 evőkanállal tettem bele, így könnyebb
                                                                 volt a tésztát nyújtani)
                                        60 dkg finomliszt
                                        2 kávés kanál szódabikarbóna
                                        csipet só

A tészta receptet itt találtam, és eszerint készítettem el.
1.A tészta hozzávalóit a liszt és a szódabikarbóna kivételével egy lábasba összemelegítem, majd tűzről levéve belekeverem a lisztet és a szódabikarbónát.
2. Amikor elkészítettem, lemérem és 4 egyenlőre részre osztom, majd a kis gombócokat visszateszem a lábasba és lefedem, így folyamatosan melegen tartom és könnyebb lesz nyújtani.
3. Egymás után sütőpapíron, azaz 2 sütőpapír között nyújtottam a tésztát lisztezés nélkül, kb. 6 percig sültek előmelegített 180  °C-os sütőben, rácson hagytam kihűlni.
4. A megfelelő tepsi méret 26 cm x 35 cm én most ettől nagyobbra nyújtottam, a tésztával nem is volt baj, de a krém így kevésnek bizonyult, így inkább ez a megadott méret lesz a tökéletes.

Krémhez valók: 7 dl tej
                              3 evőkanál gríz
                              1 csg. vaníliás pudingpor
                              1 csg. vaníliás cukor
                              20 dkg vaj vagy Rama
                              25 dkg porcukor
                                1 citrom leve (elhagyható)
                                1 kicsi ampulla rumaroma
                               Baracklekvár a középső réteghez.

                1.  3,5 dl tejet felmelegítettem és 3 púpozott evőkanál grízzel sűrűre főztem,
                                  egy leveses tányérba tettem és betakartam Folpack fóliával,
                                  hogy ne tudjon bebőrözni.
                2. 3 dl tejet felforraltam és a 0,5 dl-ben csomómentesre  keverem  a  puddingot,
                                  hagyományosan elkészítem, annyi, hogy sűrűbb lesz, mert kevesebb a tej
                                  mennyisége, ezt is ugyanúgy letakarom, mint a grízt fóliával és hagyom
                                  mindkettőt kihűlni.
A vajat a porcukorral és vaníliás cukorral habosra keverem hozzáadom a kihűlt grízt és puddingot, valamint a citrom levét és a rumaromát, jól összedolgozom a krémet, egy kicsit habos is lehet. Ezt újra lemérem és két részre osztom.
                   A sorrend:  Lap-Krém-Lap-Baracklekvár-Lap-Krém-Lap- Csokimáz v. Porcukor

 A csokimázzal nem vacakoltam, volt itthon tortabevonóm és az jött a tetejére, 150 g gőz felett felmelegítve  és két evőkanál étolajjal elkeverve, így könnyebb majd szeletelni.
Van aki nem szereti csokimázzal, akkor csak egyszerűen porcukorral megszórni a tetejét.

... és ez a végeredmény
 
 
 
Jó nassolást kíván!
 
 
 

4 megjegyzés:

nöné írta...

Megint sokat tanultam Tőled :)

Látom, van Thermomixed, szereted? Nekem is van, de ritkán használom, utálom mosogatni, főleg, amikor a kést is ki kell szedni belőle. A férjem macerál is vele, idézem: miért nem használod, hisz elmosogatja magát :) Anno ez volt a varázsszó, amikor megvettük.

A krémeshez visszatérve, a tésztakészítést ki fogom így próbálni, erről a megoldásról még nem hallottam.

Katica Konyhája írta...

Igen, már most 5 éve, én nagyon szeretem, a krémleveseket ebbe készítem, a kakaóskalácshoz ezzel kevertem össze a kakaót, vajat, cukrot, mert amúgy nem egy nyerö munka. A mézesnek a krémjét is ezzel keverem össze,én nem adnám semmiért, nem bántam meg, hogy megvettem. A kenyereket is ezzel dagasztom, szóval nagyon sok mindenre használom, és nem szoktam kiszedni a kést, csak ha nagyon muszáj, a mosogatógépbe teszem ugyanúgy, mint bármi más edényt :)

Baloghné Kele Judit írta...

Ez a mézes nagyon tetszik, főként a puding miatt:))

Katica Konyhája írta...

Nekünk tényleg nagyon ízlik így, próbáld ki Judit :)